Reszelt cékla - télire

A céklát megmossuk, és még nyersen meghámozzuk, majd nagy lyukú reszelőn lereszeljük. 
2 kiló ilyen, megreszelt céklához egy üvegnyi ecetes reszelt tormát számítsunk, és keverjünk bele egy kanálnyi sót. 
Ezt a keveréket hagyjuk állni legalább 2-3 óra hosszat, majd a levéből nyomkodjuk ki, és rakjuk jó szorosan tisztára mosott, szárított üvegekbe. 
A visszamaradt levet ízesítjük amivel akarjuk, sóval, cukorral, rakjunk bele köménymagot is, majd rakjunk bele annyi ecetet, mintha más savanyúságot raknánk el, domináns legyen az íze. 
Mindegyik üvegre öntsünk ebből a léből annyit, hogy elfedje a céklát, majd kössük, zárjuk  le, utána pedig egy nagy lábasba tegyünk alulra konyharuhát, majd vizet bele, jó derékig, inkább kicsit feljebb érjen az üvegeknek, majd lassan forraljuk fel, és nagyjából 10 percig gyöngyöztesük. 
Utána kivesszük az üvegeket, és meleg dunsztba tesszük, vagy egyszerűen hagyjuk az edényben kihűlni. 
Száradás után mehet a polcra. 
Ecetes torma  helyett természetesen használhatunk házi tormát is. Akár reszelve, akár egy darabkát, hasábot az üvegbe rakva. Fotó: Pixabay

Megjegyzések

https://www.retrográd.hu

Ha szereted a retrót, ha érdekel a múlt - nézz szét Retrográd oldalunkon is!

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Legjobb receptek

Krumplis pogácsa, még ahogy a Nagyi készítette

Hány deka egy kanál só, vagy liszt...? Egyszerűen - mérleg nélkül

A kalács tészta készítésének tízparancsolata

Karácsonyi diós-mákos kalács Nagyi-módra

Tökéletes körömpörkölt - ahogy kell, ragacsosan...

Nagyanyáink titka - porhanyós lesütött hús

Sóska télire - tartósítószer mentesen