Ünnepi zserbó recept - ahogy még a Nagyi készítette...




Régen ezt a süteményt zsírral készítették - mint annyi minden mást is, a tetejére pedig nem csokoládét kentek, hanem kakaós - ők úgy mondták: csoki - mázat. 
Ez aztán 1-2 óra alatt hűvös helyen megdermedt, szeletelni pedig vizes késsel lehetett. Minden vágás után éppen hogy bevizezték. 

 Hozzávalók: 
 Tésztához: 
50 dkg liszt 
5 dkg porcukor 
 20 dkg zsír 
 1 dl langyos tej 
 2 db tojás 
 1,5 dkg élesztő 
 2 csipet só 

 Töltelékhez: 
 20 dkg darált dió 
pici cukor a dió megszórásához, de e nélkül is elég édes lesz 
40-50 dkg baracklekvár (ízléstől függ) 

 Tetejére: 15-20 dkg étcsokoládé 
 1 evőkanál vaj, 

De ha igazán finomat akarunk készíteni, akkor cukormázzal csináljuk! 
Kell hozzá: 
20-25 dkg cukor 
5-6 evőkanál kakaó 
és kb. 10 dkg vaj,vagy margarin

 Morzsoljuk bele az élesztőt langyos tejbe. 
A lisztet a csipetnyi sóval, zsírral alaposan összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a porcukrot (5 dkg), egy csipet sót, tojásokat és a tejben felfuttatott élesztőt. 
Vigyázzunk, ne legyen túl kemény a tészta. Ez után három részre osztjuk, és pár percig pihentetjük. Tej nélkül is készíthetjük, az élesztőt a liszttel elmorzsolva, ekkor viszont egy deci tejföllel dolgozzuk össze a tésztát. 
 Mindhárom tésztacsomót kinyújtjuk tepsi méretűre, három egyforma vastagságú és méretű tésztalapot kapunk. 
 Az elsőt beletesszük a tepsibe, rákenjük a baracklekvár felét, rászórjuk a diót és porcukrot.. Szurkáljuk meg a tésztát villával. (A porcukrot ízlés szerint adagoljuk.) 
 Tegyük a tetejére a második lapot, megkenjük a baracklekvár másik felével, rászórjuk a maradék diót, és porcukrot.
 Ezután szurkáljuk meg ismét villával a tésztát. 
 Most rárakjuk a harmadik, utolsó réteget a tésztánkra, és ismét megszurkáljuk, így a keletkező gőz távozni tud belőle sülés közben. 
 Az összeállított zserbót 40 percig hagyjuk pihenni szoba hőmérsékleten. 
 A pihenő után 180 fokos sütőbe tesszük sülni 40 percre. 
Nem kell légkeverés, szebben sül a nélkül. 
 Kivesszük a sütőből, és jön a hűlési folyamat - szoba hőmérsékleten. 
 A tetejére vajjal olvasztott csokoládét teszünk, de régen erre cukor mázat használtak. 
A cukrot kevés tejjel, vagy vízzel addig forralták, míg hólyagosodni nem kezdett, és ha belemártották a kanalat, villát,kicsit  szálas lett. Ekkor hirtelen beleöntötték a kakaóport, alaposan összekeverték, hűlés közben majd a vajjal alaposan elkeverték, ez után gyorsan a tésztára öntötték, és elsimították. .

A csokoládémázat viszont nem forrón, hanem langyosan kenjük a süti tetejére, egyenletesen. Készíthetjük több rétegből is, arányosan növelve a hozzávalók adagját.
 Ahány ház, annyi szokás, 3-6 lapos zserbó is létezik. Minél több laposra készítjük, annál finomabb - legalábbis egyesek szerint, nekem a három lapos az igazi.
Nem szabad vastagon kenni a lekvárt, mert elcsúsznak a lapok! 
Vizes késsel szeleteljük!
loading...

Megjegyzések

https://www.retrográd.hu

Ha szereted a retrót, ha érdekel a múlt - nézz szét Retrográd oldalunkon is!

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Legjobb receptek

Krumplis pogácsa, még ahogy a Nagyi készítette

Hány deka egy kanál só, vagy liszt...? Egyszerűen - mérleg nélkül

Nagyanyáink titka - porhanyós lesütött hús

Slambuc, ahogy a régiek készítették...

Nyári káposzta savanyítása

Székely béles recept - erdélyi béles

Tökéletes körömpörkölt - ahogy kell, ragacsosan...